Két év börtönre ítéltek egy újságírót Vietnamban (tiếng Hungari)

Két év börtönre ítéltek egy újságírót szerdán Vietnamban, mert állítólag légből kapott információkat közölt egy óriási korrupciós botrányról, amely elérte a legmagasabb kormányköröket is.

Az ügyet feltáró másik riporter ugyan szabadlábon marad, de kétévi átnevelésre ítélték. Mindkét újságírót azzal vádolták, hogy „visszaéltek a demokráciával és a szabadságjogokkal”, a másik riporter enyhébb büntetését azzal indokolta az illetékes hanoi bíróság, hogy együttműködött a nyomozókkal, és megbánást tanúsított.

A börtönnel sújtott 56 éves Nguyen Viet Chien esetében a bíróság bizonyítottnak látta, hogy elferdítette a tényeket, és rombolta magas rangú tisztségviselők tekintélyét. Az újságíró ártatlannak vallotta magát.

A perbe fogott riporterek Vietnam két legismertebb újságjának, a Tuoi Tre és a Thanh Nien című lapnak a munkatársai, és különösen sokat foglalkoztak a PMU18 néven ismertté vált üggyel.

A botrány 2005-ben pattant ki, amikor kiderült, hogy a közlekedési minisztériumban egyes tisztségviselők a Japántól és a Világbanktól kapott támogatásokat - amelyeket hidak és utak építésére kellett volna fordítani - elsikkasztották és sportfogadásokra költötték. A botrányba belebukott Dao Dinh Binh közlekedési miniszter, helyettesét letartóztatták, de időközben tisztára mosták.

Az újságírók mellett bíróság elé állítottak két nyomozót is, akiket azzal vádoltak, hogy „szándékosan államtitkokat hoztak a média tudomására”. Az egyik rendőrre egy év börtönt szabtak ki, nyugdíjba vonult társa figyelmeztetésben részesült.

A délkelet-ázsiai országban a média a kommunista vezetés szigorú ellenőrzése alatt működik. 2006-ban kelt az a rendelet, amely szerint büntetés szabható ki azoknak a publikációknak a szerzőire, amelyekben „titkos” vagy „káros” információkat tesznek közzé.

metropol.hu